Eszközértékesítés

Szolgáltatás – Eszközértékesítés

A Takarék Központi Követeléskezelő Zrt. legfőbb céljának tekinti partnerei minél szélesebb körű kiszolgálását és ennek keretében minél magasabb összegű megtérülés elérését.

Társaságunk elsősorban – de nem kizárólagosan – a szövetkezeti hitelintézeti integrációs partnereink vagyonmérlegében készletre került eszközök (ingó-, ingatlan) értékesítésének, illetve a fizetési nehézséggel küzdő, de a hitelintézettel együttműködő ügyfeleivel kötött megállapodásalapján a meglévő fedezetek közös és szabadpiaci, valamint végrehajtási-, felszámolási eljárás alatti eszközök értékesítésének jelentős előmozdítására törekszik a meglévő intenzív üzleti és befektetői kapcsolatai felhasználásával, valamint új, hatékonyabb értékesítési módszerek és technikák alkalmazásával.

Üzletpolitikánk szerint a követelés-kezelés kiterjed partnereink pénzügyi szolgáltatásából eredő követelésének visszafizetését biztosító jogok érvényesítése eredményeként vagyonmérlegébe, készletre kerülő fedezetek értékesítésének koordinálása is. Társaságunk ezen közös cél elérése érdekében a 2016-os évben jelentős informatikai fejlesztést hajtott végre, amelynek köszönhetően partnereink részére olyan eszközértékesítési honlapot alakítottunk ki, amely biztosítja a készleten lévő eszközök értékesítését mind országos hirdetés, mind pedig a Takarék Központi Követeléskezelő Zrt.-hez becsatornázott befektetői és üzleti körök részére történő kiajánlás keretében a minél nagyobb összegű és rövidebb idejű megtérülés reményében.

 Szolgáltatásunk célja 

- minél szélesebb körben értékesíteni partnereink vagyonmérlegében megtalálható követelések érvényesítése során, végrehajtási-, felszámolási eljárásban vagy opciós jog gyakorlása útján a megszerzett, „beragadt” eszközök tulajdonjogát (ingatlan, tárgyi eszközök, gépjárművek, gépsorok, egyéb ingóságok),

- a szövetkezeti hitelintézet humánerőforrása azonnal felszabadul, valamint az értékesítési folyamattal kapcsolatos adminisztrációs költségek (pl. levelezés és telefon) nem terhelik tovább a szövetkezeti hitelintézetet,

- másrészről pedig partnereink portfóliójában megtalálható követelések visszafizetésének biztosítékául szolgáló eszközök végrehajtási-, felszámolási eljárás keretében történő értékesítésének előmozdítása céljából minél szélesebb körű érdeklődői kör bevonása valósulhat meg.

Szolgáltatásunk igénybevételével partnereink képesek lesznek növelni a vagyonmérlegükben lévő eszközök hatékonyabb és gyorsabb értékesítését, ezáltal növelve saját likviditásukat, valamint a hitelezésbe visszaforgatható forrásaikat.

 

Kapcsolat

Székhely és levelezési cím:
1125 Budapest, Fogaskerekű utca 4-6.